Warning: ftp_fget() expects parameter 1 to be resource, null given in /home/panafric/public_html/wp-admin/includes/class-wp-filesystem-ftpext.php on line 146
panafricacipo – Panafrica Magyarország

2020 minden szempontból kihívásokkal teli év volt, hiszen a koronavírus járvány mindannyiunk életét megnehezítette. Mégis, akadtak olyan események, amelyek ünneplésre adhatnak okot. Számunkra ez volt PANAFRICA Magyarország, amelyet azzal a céllal indítottunk útjára 1 évvel ezelőtt, hogy Veletek együtt lépjünk egy színesebb világba.

Amikor 2020 tavaszán elindítottuk a www.panafrica.hu oldalon található webáruházunkat, még nem is sejtettük, hogy milyen kalandok várnak minket, hogy utunk során milyen támogató emberekkel ismerkedhetünk meg, illetve hogy milyen fogadtatásban részesülnek majd a PANAFRICA cipők a részetekről. Már ezalatt az 1 év alatt is sokat tanultunk, olyan tapasztalatot szereztünk, amit a jövőben is kamatoztatni tudunk majd, illetve olyan, a PANAFRICA által is vallott értékeket támogató partnerekkel jött létre gyümölcsöző kapcsolat, amelyért rendkívül hálásak vagyunk. A PANAFRICA Magyarország csapata így bizakodva tekint a 2021-es év elé.

És mi várható idén?

Számos akcióval és kedvezménnyel készülünk az idei szezonra. Partnereinkkel pedig továbbra is együttműködünk azért, hogy Magyarország is egy kicsit színesebb hely legyen. Szóval kövessetek minket továbbra is! 😊

A PANAFRICA Magyarország csapata

fotó: Séllei Lilla @lillaselleiphoto

Nemrégiben Magyarország egyik legolvasottabb, fenntartható divatra és tudatos ruhavásárlásra összpontosító blogja, a Holy Duck! készített interjút velünk. Bár bizonyára többen ismeritek, de azoknak akik még nem, a Holy Duck! oldal alapítója és szerzője, Mengyán Eszter, már 2016 óta segít eligazodni azoknak az olvasóknak, akik ki akarnak szakadni a fast fashion világából, akiket érdekel az ökodivat, annak története, illetve a színtanácsadás. Legutóbb például a kapszula-gardrób népszerűsítésébe fogott bele, amelyre nagyon pozitív olvasói visszajelzések érkeztek.

fotó: Séllei Lilla @lillaselleiphoto

A most szeptemberben készített interjúban szó esett a PANAFRICA cipők történetéről, az egyes gyártási folyamatokról, a „Walk for School” porgramról, illetve a PANAFRICA hazai indulásáról is. Utóbbi kapcsán természetesen beszéltünk az elmúlt hónapokról, illetve arról is, hogy mire koncentrálunk az előttünk álló időszakban.

„A márka hazai debütálása a koronavírus-világjárvány miatt nem volt zökkenőmentes. Jó féléves csúszásban vannak, ami egy vászoncipő esetén nem túl jó dolog – üzleti szempontból sem, a lelki oldalról nem is beszélve. De nézzük a jó oldalát: Andriséknak van idejük tesztelni a cipőket (eddig jól teljesít), van idejük megismerni a divat működését (egyikük sem jártas ezen a területen). Megismerhetik jobban a vásárlóikat is, akik elsősorban a nők közül kerültek ki eddig. Pedig a cipők többsége uniszex modell, akár ugyanazt a fazont viselhetitek mindketten.”

Az interjúban kiemeltük, hogy a PANAFRICA a kényelmes és színes cipők gyártása mellett kiemelkedően fontosnak tartja a márka alapjául szolgáló értékek terjesztését és képviseletét, amely által a szélesebb közönség is megismerheti azt, hogyan képzeljük el mi, a PANAFRICA-nál a cipőgyártás újfajta megközelítését. Ez teszi lehetővé, hogy napról napra egyre többen legyenek részesei a PANAFRICA kalandnak.

Olvassátok el az Eszter által készített interjút és tudjatok meg többet a mi történetünkről!

A PANAFRICA Magyarország csapata

2020 szeptemberétől megtalálhatjátok a PANAFRICA cipőket a Slow Studio show room-jának kínálatában is.

De, hogy mi is az a Slow Studio?

Egy hely, ahol a lassulás nem hátralépést, hanem a tudatos jövőbe tekintést jelenti. Ahol átgondoltan vásárolhatsz, elsősorban hazai tervezők, alkotók és márkák termékeiből. A cél nem a fogyasztói társadalom igényeinek kiszolgálása, hanem a fenntartható és etikus öltözködés és divat, kultúra és szemlélet népszerűsítése.

Nem tudod, hogy mi és hogyan áll jól neked? A Slow Studioban készséggel állnak rendelkezésedre szín- és stílustanácsadással foglalkozó kérdéseiddel kapcsolatban is. Akár a közösségi oldalakon (FB: @slowstudiobudapest, IG: slowstudio.budapest) vagy személyesen – előzetes bejelentkezés alapján – a Móricz Zsigmond körtér 15. alatt található show room-ban.

Ha fel szeretnétek próbálni a PANAFRICA cipőket, vagy a tudatos vásárlás jegyében egyéb hazai tervezők által készített márkák termékeit keresitek, kérjetek időpontot és irány a Slow Studio showroom!

Ha Ti is egy fenntartható, színes világba szeretnétek lépni, a PANAFRICA cipőkkel ezt megtehetitek. 🙂